Küzd-elemből Új
Mindennapok, megérteni akarás, meg nem...

Gondolatok

2008 január 13. | Szerző: hujanidi |

Az előző gondolatfolyamot múltkor megszakította mostanában oly nemtörődöm-figyelmetlen, de egyébként egész rendes szobatársam. Most új kezdődik.
Egész régóta ez az Ady-vers jár a fejemben:

Héja-nász az avaron

Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,
Vijjogva, sírva, kergetőzve,
Két lankadt szárnyú héja-madár.

Új rablói vannak a Nyárnak,
Csattognak az új héja-szárnyak,
Dúlnak a csókos ütközetek.

Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,
Valahol az Őszben megállunk,
Fölborzolt tollal, szerelmesen.

Ez az utolsó nászunk nékünk:
Egymás husába beletépünk
S lehullunk az őszi avaron.

Igazán nem tudom, honnan jött. Se ősz, de vijjogó-partner… Ellenben van gyönyörű tél. Volt lélegzetelállító fehérség, főleg fent a hegyen. Érintetlen, ragyogó, mértéktelen. Van vidámító napfény már két napja. Nem vagyok őrült szerelmese a Napnak, jobban szeretem a félhomályt, gyertyafényt, hideget, de tegnap és ma csak mosolyt csalt belém az ahogy sütött, világított, kacsintott be a függönyünk mögé.
És van újra béke. Két nap mosolyszünet után most újra beszélünk, nevetünk, filmezünk a barátosnémmel. Zavar, hogy nem tudom, mi volt a baj. Nem akarom megkérdezni, nem akarom, hogy tudja, h érdekel. Talán ezzel gyengébbnek tűnnék?

Annyira vonz a semmittevés a tanulás helyett… Olyan jó csak bambulni, jobb lenne beszélgetni valakivel…de nincs itt. A tegnapi nem volt egy sikereste. Valahogy mindketten a fáradt, türelemetlen, hisztis mivoltunkat adtuk. De ez együttjár velünk. Csak ugye bennem van egyfajta kényszeres “minél hamarabb megoldani-megbeszélni”-kívánás, muszáj mindent elrendezni. Nem hagyhatom az időre, nem hagyhatom, hogy a másik ne tudja, mikor mit miért tettem, főleg ha a tett nem egy mosolyogtató cselekmény volt…:)