Új élet, új cím

2008 szeptember 15. | Szerző: hujanidi |

Időszakos vissza-visszatérésem újabb állomásán vagyok. Kicsit másnaposan, máshetesen, egy lezárult korszak után, egy új élet előtt, amelyben majd talán gyakrabban pötyögök itt…
Az élet nagyon vicces. Úgy értem van humora az Istennek. Csak egy pár hónapja írtam, hogy kilátástalan hogyan tovább, hogy nem akarok, nem merek orvos lenni. Azóta fordult egyet velem az életem. Képzeld el, hogy van két tantárgy, amit nem szeretsz, amitől félsz. Aztán odamész gyakorlatra, és élvezed, szereted, s közben rájössz, hogy nem vagy ártalmas a betegek számára, hogy nem csak a barátaid között vagy hasznos szemetes, sírópárna, könnyítő-váll. Rájössz, hogy ha a tudásodban nem is bízhatsz, támaszkodhatsz az akaraterődre, a tanulni vágyásodra, az időre, mely alapot ad a gyakorlatszerzésednek. De kiderül, hogy mégsem lehetsz orvos. Kutató igen. Annyira kutató akartál lenni még pár hónapja is. Amíg nem tudtad, hogy a lényeg a cikkírás, a minél apróbb, legjelentéktelenebb “felfedezések” publikálása. Aztán, ha szerencséd van, egyszer véletlenül talán ténylegesen hasznos eredményed is lesz. Érzed, hogy mivel ennyire nem akarod az előtted nyitvaálló egyetlen ajtót, be fog zárulni. Ezt sem szeretnéd, mert akkor itt kell hagynod a szeretett várost, a családdá alakult baráti kört. És eljön a nap, amelyen beteljesül a vágyad: nem kell kutatónak lenned. És jön vele a kétségbeesés, a sírás, a harag, és jön a remény, hogy “ugye, Istenem, valami jobbat eszeltél ki a számomra?” Egy hét alatt olyan lentről, amilyenről csak lehet felemel az Isten olyan fentre, amilyet nem is tudtál elképzelni. Kiderül, hogy orvos lehetsz mégis, az egyik legnehezebb osztályon, de nem ijedsz meg tőle, hanem várod, kihívásnak, feladatnak tekinted, és nem ijedsz meg akkor sem, ha tisztában vagy vele, hogy pár könnyes hónap áll előtted. Örülsz neki annak ellenére, hogy más városba költözöl. Egyedül leszel. Net nélkül :)) Magad sem érted, de semmi “nem akarom, mért nem maradhatok” érzés nincs benned. És egy hét alatt megláthatod a barátaidat is… meg az állítólagos barátaidat is… Az egyik eltűnik az életedből, mert tudja, hogy rosszul vagy. A másik félóra múlva ott terem melletted, mert tudja, hogy rosszul vagy…
Végül kapsz pár hetet a búcsúra. Kihasználod? Búcsú a sok buli? Vagy csak érzéstelenít… Vagy épphogy érzékenyít… Majd meglátjuk. Tudom, hogy nem lesz könnyű az első pár nap, pár hét, még akkor sem, ha mindenki igen kedves ott, tudom, hogy elméleti hiányosságaim vannak, még nem félek nagyon, de menni akarok. Sajnálom itthagyni annyi év után ezt a helyet, de tudom, hogy mennem kell, és a vicc, hogy a félelem mellett örömmel megyek:)