Tánc, dél

2007 március 25. | Szerző: hujanidi

Fergeteges, mennyire fel tud dobni csak a salsa hallgatása is, egyszer úgyis megtanulok táncolni is meg beszélni is. Miben rejlik a pozitív gondolkodás titka? Néha minden kis apróság miatt elkeseredik az ember, néha a legnagyobb gondok között is reménykedve rogyik össze, és nem számít, ha nem lát kiutat. Vagy marad ugyanaz az élethelyzet, csak a napok változnak, meg a környezet… Pl. most h salsát hallgatok, h láttam tegnap a Dirty Dancing 2 táncait, nem tud foglalkoztatni a szobatársaim önző nemtörődömsége, olyan érzés fog el, mintha ezen a zenén kívül nem lenne semmi más, mintha nem lennének gondok, nem lenne jövő, amin gondolkodom már 3 hónapja, mintha semmi sem lenne lehetetlen. Ki fogom írni a gépről, és minél többször hallgatom majd! Olyan jó, hogy az Isten a búskomor népek mellé teremtett ilyen örök vidámságot átadó népeket is!

Mostanában több közeli barátom is boldog-szoros párkapcsolatra adta a fejét, ami persze engem is boldogít, mert örömükben öröm osztozni (egy kivétel azért van, mert nem hiszem hogy magához illőt válaszott, még akkor sem, ha ki vagyok én, hogy ezt megítéljem). Csak az a kicsi probléma merült fel egy időben, hogy embernek lettem alkotva, és bizony a kevesebb nekem jutott idő mellőzöttséggel kevert, elégedetlenséggel fűszerezett, irigységgel, szomorúsággal, önsajnálattal is megspékelt dac-nemtörödökénseveletek-elhagytatok érzést váltott ki belőlem. De milyen jó, hogy az ember nem marad örökké önmaga kiagyalt ördögi köreinek mókuskerekében, ha egyszercsak a buszon ülve rájön, hogy vannak idők, mikor csak tudni kell, hogy szeret a másik. Amikor nem mutatja, nincs ideje, mert lehet, épp egy örökélet-három-napra szóló kapcsolat kezdeti lépésein fáradozik, ami mellett a barát nem teher, csak az elején szinte minden plussz energia a párnak jár. Ilyenkor jönne jól, ha a barát elgondolkodna a buszon:))
Plusz magyarázat a buszhoz: mostanában 20 perceket buszozok munkába meg vissza, így van időm bambulás helyett elmélkedni, és amit nem felejtek el, míg idekerülök, azt lepötyögöm.

 

nocsak…

2007 március 24. | Szerző: hujanidi

Mármint ahhoz, hogy hogy kell bánnom ezzel a csodával, de ma h  megláttam, az első beírásom nincs fenn, rájöttem, hogy mégsem vagyok olyan “tutijó”. Így lehet, hogy érthetetlen az is ami fenn van, bár csak az első mondat talán.
Aznap a buszon az jutott eszembe, hogy mi mindenre képesek a nők a férfiakért. Nem kell, hogy legyen egy bizonyos kiszemelt, elég ha vannak férfiak akikkel találkozik. Márpedig bármennyire is kevesebb a férfi lakosság, azért még mindig van szerencsénk találkozni egy-kettővel napi teendőink során. Így a nők egy része reggelente 2-3 órával kevesebbet alszik, mert be kell szárítania a haját, ki kell vasalni a haját (mindkettő segít abban, hogy pár év múlva már az előre legyártott frizurájú parókáját biggyessze a fejére…), az alapozónak meg kell száradnia, a szempillát nem elég festeni, pödör is kell  (vagymi, ezt a szakszót még nem tudtam elsajátítani) stb. Félreértés ne essék, nincs nekem ezzel semmi bajom, nem ítélkezem, bírálok, egyszerűen csak csodálkozom. Még akkor is, ha jövünk a kifogással, magunk miatt tesszük. Ami úgy lehet igaz, hogy végülis nekünk hízik a májunk, ha x hónap után végre vki ránknéz, neadjisten össze is jövünk. De hogy azért mázolom magam, mert sztem akkor vagyok én… Megint csak csodálkozom, a szolid sminkre ezt nem szoktam.
Mostanában többször rácsodálkozok a világra, mint aki eddig nem is látta mi van körülötte.

Szoba

2007 március 22. | Szerző: hujanidi

Most már nagyon várok vmi extrát: mondjuk, hogy a nyakamba szakadjon egy ház. No, csak képletesen. A totál társasági lényem ellenére, már unom. Unom a velem együtt élő nőket. Szörnyű! Inkább 3 pasi! Azok, ha rendetlenek, hanyagok, nemtörődömök, akkor legalább nem szörnyűlködök el azon, hogy nekik vmikor egy saját házat kell majd rendben tartani, mert nem kell … valószínűleg. De ha van olyan, aki úgy hiszi, hogy kell, akkor csak szóljon nekem, mert még nem szakadt a nyakamba az enyim, szóval nagyon szívesen osztozkodom:)))
Tehát a velem együtt élő nők: gáz, hogy leszólom itt őket? Muszáj kimondanom! Ha már takarítok utánuk, mint egy jól megfizettett, nagyon tiszteletben tartott házvezetőnő, leszámítva, hogy nem kapok fizut, és semmibe vesznek, legalább kiírhassam magamból az elképedéseimet:

Mindketten gyönyörűek vagyunk, képzeljük magunkat, annak tartanak. Tipikusan azok vagyunk, akiknek a fürdőszoba a második otthonunk. Meg tipikusan azok is, akik minden otthonukat csak használni szeretik, és azt képzeljük, hogy a tigrissé növekedett porcicáink trendi állatkák manapság, vadászgörény helyett tartjuk mi is. Hogy lakik velünk egy hülye, aki ezzel nem egészen ért egyet, háááát, ő tipikusan az “így járt” kategória. Az azért igaz, annyira még nem vagyunk porcica-pártolók, ha a harmadiknak jólesik holtfáradtan hadat üzenni szegényeknek, csak tegye. Majd születnek újak, amig a mi hülyénk arra vár, egyszer ránk tör a takaríthatnék. Van még pár említésre méltó tulajdonságunk, amellett, hogy senki sem számít rajtunk kívül, de  vmi csoda folytán belénkszorult némi jó is, amit nem szeretnénk kiírtani azzal, hogy most minden érdekességünket felsoroljuk.

Kb a fentiek alapján mutatkozhatna be két drága “barátnőm”, ha vki felnyitná az örökre leragadt és csak önmagát látó szemeiket…