Gondolkodom…
2009 január 2. | Szerző: hujanidi
Az elmúlt napokban több durva beszólás célpontja és fültanúja voltam. Ma pl. a buszsofőr ordított az egyik utasra, hogy szálljon le a buszról. A férfi részeg volt, az első ajtó helyett a másodikon szállt fel, mutatni akart valamit – bérletet vagy jegyet, sosem derült ki, mert a sofőr harmadszor erélyesebben szólt rá, hogy ne mutasson semmit, szálljon le. És ő leszállt. Ahogy láttam az ablakból, annyira nem hatotta meg a történet, amennyire engem gondolkodásra indított.
Természetesen nem álszenteskedek azzal, hogy én még sosem voltam ingerült senkivel. Tudom, hogy egy adott pillanatban két ember közt lezajló beszélgetést, veszekedést nemcsak az adott pillanat határozza meg, benne vannak az előző órák, esetleg napok átélt eseményei, az azt megelőző találkozások, érintkezések. Ha ma már a tizedik “hülye” emberrel kell türelmesnek lennem, lehet, a tizenegyediknél már felemelem a hangom. Pláne, ha az a bizonyos x-edik ember részeg, ápolatlan, butácska, és a többi olyan tulajdonságot hordozza, ami az én szememben őt nem sorolja a tiszteletreméltó emberpéldányok közé.
No és ezen gondolkodtam el: mi jogom van nekem ahhoz, hogy kiabáljak valakivel (akit ráadásul nem ismerek)? Ki hatalmazott fel engem – és mikor – arra, hogy meghatározzam milyen külsejű és viselkedésű emberrel lehetek bunkó, neveletlen, tiszteletlen? Nem szeretjük a dohányosokat, irritálnak a részegek, a hajléktalanok, vagy éppen a fiatalok… nem sorolom. De mi van emögött? Vajon mért lesz valaki alkoholista? Az én érdemem-e, hogy nem vagyok hajléktalan? Magamnak köszönhetem-e, hogy nem vagyok “butácska”?
Egy vers jutott most eszembe. Nincs köze az előzőkhöz. Vagy legalábbis nem sok. De búcsúzóul:
Héja-nász az avaron
Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,
Vijjogva, sírva, kergetőzve,
Két lankadt szárnyú héja-madár.
Új rablói vannak a Nyárnak,
Csattognak az új héja-szárnyak,
Dúlnak a csókos ütközetek.
Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,
Valahol az Őszben megállunk,
Fölborzolt tollal, szerelmesen.
Ez az utolsó nászunk nékünk:
Egymás husába beletépünk
S lehullunk az őszi avaron.
Új élet, új cím
2008 szeptember 15. | Szerző: hujanidi
Időszakos vissza-visszatérésem újabb állomásán vagyok. Kicsit másnaposan, máshetesen, egy lezárult korszak után, egy új élet előtt, amelyben majd talán gyakrabban pötyögök itt…
Az élet nagyon vicces. Úgy értem van humora az Istennek. Csak egy pár hónapja írtam, hogy kilátástalan hogyan tovább, hogy nem akarok, nem merek orvos lenni. Azóta fordult egyet velem az életem. Képzeld el, hogy van két tantárgy, amit nem szeretsz, amitől félsz. Aztán odamész gyakorlatra, és élvezed, szereted, s közben rájössz, hogy nem vagy ártalmas a betegek számára, hogy nem csak a barátaid között vagy hasznos szemetes, sírópárna, könnyítő-váll. Rájössz, hogy ha a tudásodban nem is bízhatsz, támaszkodhatsz az akaraterődre, a tanulni vágyásodra, az időre, mely alapot ad a gyakorlatszerzésednek. De kiderül, hogy mégsem lehetsz orvos. Kutató igen. Annyira kutató akartál lenni még pár hónapja is. Amíg nem tudtad, hogy a lényeg a cikkírás, a minél apróbb, legjelentéktelenebb “felfedezések” publikálása. Aztán, ha szerencséd van, egyszer véletlenül talán ténylegesen hasznos eredményed is lesz. Érzed, hogy mivel ennyire nem akarod az előtted nyitvaálló egyetlen ajtót, be fog zárulni. Ezt sem szeretnéd, mert akkor itt kell hagynod a szeretett várost, a családdá alakult baráti kört. És eljön a nap, amelyen beteljesül a vágyad: nem kell kutatónak lenned. És jön vele a kétségbeesés, a sírás, a harag, és jön a remény, hogy “ugye, Istenem, valami jobbat eszeltél ki a számomra?” Egy hét alatt olyan lentről, amilyenről csak lehet felemel az Isten olyan fentre, amilyet nem is tudtál elképzelni. Kiderül, hogy orvos lehetsz mégis, az egyik legnehezebb osztályon, de nem ijedsz meg tőle, hanem várod, kihívásnak, feladatnak tekinted, és nem ijedsz meg akkor sem, ha tisztában vagy vele, hogy pár könnyes hónap áll előtted. Örülsz neki annak ellenére, hogy más városba költözöl. Egyedül leszel. Net nélkül :)) Magad sem érted, de semmi “nem akarom, mért nem maradhatok” érzés nincs benned. És egy hét alatt megláthatod a barátaidat is… meg az állítólagos barátaidat is… Az egyik eltűnik az életedből, mert tudja, hogy rosszul vagy. A másik félóra múlva ott terem melletted, mert tudja, hogy rosszul vagy…
Végül kapsz pár hetet a búcsúra. Kihasználod? Búcsú a sok buli? Vagy csak érzéstelenít… Vagy épphogy érzékenyít… Majd meglátjuk. Tudom, hogy nem lesz könnyű az első pár nap, pár hét, még akkor sem, ha mindenki igen kedves ott, tudom, hogy elméleti hiányosságaim vannak, még nem félek nagyon, de menni akarok. Sajnálom itthagyni annyi év után ezt a helyet, de tudom, hogy mennem kell, és a vicc, hogy a félelem mellett örömmel megyek:)
2008 január 20. | Szerző: hujanidi
“tartani.
Mindenáron: tartani
a távolságot és a kapcsolatot.
E kereszt metszés-
pontján (feszület?
célkereszt?)
kitartani”
(Fodor Ákos, Ujjlenyomat)
Gondolatok
2008 január 13. | Szerző: hujanidi
Az előző gondolatfolyamot múltkor megszakította mostanában oly nemtörődöm-figyelmetlen, de egyébként egész rendes szobatársam. Most új kezdődik.
Egész régóta ez az Ady-vers jár a fejemben:
Héja-nász az avaron
Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,
Vijjogva, sírva, kergetőzve,
Két lankadt szárnyú héja-madár.
Új rablói vannak a Nyárnak,
Csattognak az új héja-szárnyak,
Dúlnak a csókos ütközetek.
Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,
Valahol az Őszben megállunk,
Fölborzolt tollal, szerelmesen.
Ez az utolsó nászunk nékünk:
Egymás husába beletépünk
S lehullunk az őszi avaron.
Igazán nem tudom, honnan jött. Se ősz, de vijjogó-partner… Ellenben van gyönyörű tél. Volt lélegzetelállító fehérség, főleg fent a hegyen. Érintetlen, ragyogó, mértéktelen. Van vidámító napfény már két napja. Nem vagyok őrült szerelmese a Napnak, jobban szeretem a félhomályt, gyertyafényt, hideget, de tegnap és ma csak mosolyt csalt belém az ahogy sütött, világított, kacsintott be a függönyünk mögé.
És van újra béke. Két nap mosolyszünet után most újra beszélünk, nevetünk, filmezünk a barátosnémmel. Zavar, hogy nem tudom, mi volt a baj. Nem akarom megkérdezni, nem akarom, hogy tudja, h érdekel. Talán ezzel gyengébbnek tűnnék?
Nyugalom
2008 január 12. | Szerző: hujanidi
Sade, füstölő és a rég nem látott blogom – erre ítélt önkényes önbíróságom.
Abba fogom hagyni a dohányzást. Ma még nem gyújtottam rá. Tudom, ettől nem kell elbíznom magam, de hiszem, sikerülni fog. Kicsit félek a megnövekedett étvágytól, de majd tudatosan figyelek erre is. Milyen könnyen válunk függővé mi emberek. Aztán csodálkozunk, hogy a laborban a patkány olyan könnyen megtanulja, melyik gomb segítségével szerezhet drogot, és addig nyomkodja, míg bele nem hal… Mi halálra esszük-isszuk magunkat, a halálba dohányozzuk magunkat, mindezt élvezeti cikkek élvezetes fogyasztásának titulálva. No, belátom, ezzel nem minden ember van így.
Egyedül
2007 augusztus 18. | Szerző: hujanidi
Mindenki szerint boldog vagyok, vidám, mosolygós, erős, kitartó stb. Sok barátom van, sok haverom van. Nem bírom elviselni, ha vki nem kedvel, hacsak én ki nem állhatom az illetőt, akkor nem érdekel. Mindenki csodál, “tisztel”, “elájul tőlem”, h hova jutottam, mit értem el. Pedig még semmit. Szinte. Tényleg olyan nagy dolog,hogy egy kicsike faluból egyetemre jöttem? Végiggürcöltem, egyre inkább a megélhetésemet kellett előtérbe helyeznem, nem a tanulást. Érzem, hogy mennyi mindennel le vagyok maradva, ezeket nem tudom megtanulni egy év alat… Ezért félek a felelősségtől, ezért nem tudom mi lesz egyetem után, ezért nem merek orvosi munkában gondolkodni, csak vmi olyanban ami nem érinti közvetlenül a betegeket. Bármennyire szeretnék néha, nem tudok fájdalmat okozni az embereknek, pláne nem fizikait. Szavakkal sikerülni szokott, ami után meg bánkódok 3 napig.
Jó vagyok, kedves, aranyos, önfeláldozó, legtöbbször másokat teszek magam elé. De meddig tudom áltatni még magam? Időszakos kitörések vannak. Amikor egyedül vagyok, nincs más ami/aki elvonja a figyelmemet a nagyszerű-keserves életemről. Mert mennyire nagyszerű, hogy egy tök szép, jó helyen lakhatok, egyetemista lehetek, van egy csomó barátom, a családom mellettem áll és ennyi. És mennyire keserves, hogy a barátnaim amint párt találnak eltűnnek. Persze én megértő vagyok, ez így természetes. Aztán a szakítás után jöhetek megint én a képbe, akinek van egy válla, van egy-két délután-estéje, és fontosnak tartja a barátait, de lehet csak azért mert képtelen egyedül lenni. És milyen keserves, hogy van még pár hónapom ebből a szuper helyből,ahol élhetek, aztán kilátásom sincs merre tovább. Persze küzdök, két éve egy lehetséges majdani állásért, ami most kiderült, hogy feleslegesen, mert nem lesz. Persze nyitva van a szemem, keresek másikat, folyamatosan háromfelé szakadok. A családom… Talán az ő problémájukat is csak én erőltetem magarmra. Talán nem kellene törődnöm azzal, hogy mi lesz az öcsémmel, hogy nem jön ki a szüleimmel, és ők sem egymással hosszútávon.
Igen, nagyszerű élet. Mert én erős vagyok, meg kemény. Megtudom keményíteni magam kb 3 hónapra. Csivitelek mint egy fecske, hogy mennyire jó! Egyedülálló vagyok, a szüleim nem szólnak bele a dolgomba, és más sem. Mert a férfiak annyira hülyék. Központi téma egyedülálló barátnők között, még akkor is ha érzed, hogy ezzel csak könnyíteni akarsz a dolgaidon, az érzéseiden, a szükségleteiden. És igen, segít meggyőzni magad egypár napig arról, hogy mennyire is jó az egyedüllét. És mikor előjön az éned, amit próbálsz megtagadni, akkor is erős vagy és kemény, és próbálsz neki ellenálni, mert neked így jó, ahogy van. Nincs szükséged semmi többre, csak arra, amit meg tudsz szerezni, amire esélyed sincs, arra nincs szükséged. Próbálod mosni az agyad. Rájössz, hogy mennyire nyomorultul átvágod magad. De ez segít… Az örökös önsajnálat, reménykedés, várakozás sem jobb. Jah, hogy tenni kellene – mondják az okos barátnők. Akiknek minden az ölükbe pottyant, olyan jól tudnak tanácsokat adni! Azt hiszed irigy vagy, be is vallod, hogy az vagy. De nem rosszindulatú. Hisz együtt örülsz mindegyik barátnőd minden új kapcsolatának, nyaralásának stb, vagy nem. Akkor te vagy a bunkó, irigy, önző. És szeretnél tényleg elhatárolódni, bezárkózni, bunkó lenni mindenkivel, nem engedni közel senkit, nem mutatni semmit magadból. Vagy csak túl sok dr. House-t nézel?
Mind1. Elég az önsajnálatból. Dolgod van. Munkára fel! Mert erős vagy! És milyen szép, hogy mindent önerődből érhetsz el…
Ima
2007 április 1. | Szerző: hujanidi
Istenem, megpróbálok így szólni, mert másképp nem megy. Nem tudok, ahogy azt már 10 éve megtanultam, leülni szépen, csendben, hallgatni, gondolkodni és elmondani, hogy mi van bennem… Igazából sokszor azt sem tudom, mi van bennem. Tuti, hogy te jobban tudod…
Csömöröm van a “nyisd ki a szíved”-hez hasonló szövegektől. Ma megint volt egy ilyen istentiszteleten: “Dobjuk oda a saját igazságunkat a szemétkosárba”. Mi van? Mi az én igazságom? Hol van a szemétkosár? Hogyan dobjam ki? Tegyük fel, hogy tudom, mit kellene kidobnom az életemből. De mégis hogyan? Ki mondja ezt meg nekem? Mert mindenki csak azt tudja mondani, hogy mit kell(lenne) tennem, de hogy mi a módja, azt találgathatom… Bár lehet, hogy ez a lényege? Hogy én jöjjek rá? No, akkor még van hova bölcsülnöm.
Őszinteség. Fontos. Igyekszem. De sokszor nem tudom, hogy amit mondok, az őszinte-e. Tényleg azt hiszem, gondolom, érzem-e, mert lehet, 10 perc múlva megváltozik bennem minden. Énekeltem, hogy “Jézus, Te vagy minden álmom, éjjelem és nappalom, Jézus, Te vagy minden kincsem, sokat jelentesz nekem, köszönöm, hogy mindennap megtart a kegyelem”. Nagyon örülnék, ha így lenne, ha Jézus meg a hit, meg az evangélium, meg ennek terjesztése lenne minden álmom, meg célom. De nem így van! Ha megszakadok is az minden álmom, hogy családom legyen, gyerekem, társam. Ezen aztán hogyan változtassak?
Talán újra olvashatnék Bibliát. Hogy ne csak a szám járjon. Mert meg akarom ismerni Jézust, olyannak amilyen, vmi személyes ismeretet akarok, nem azt amit 10 éve megszoktam, jótanulóként megtanultam, bennem van. Ettől meg akarok szabadulni. Ez nem az enyém, csak mások tapasztalata, képzelete, amit elfogadtam. De már nem kell. Viszont nem teszek semmit, azért, hogy meglegyen a saját ismeret. Még Bibliát sem olvasok. Akkor mit akarok?
Zavar
2007 március 28. | Szerző: hujanidi
Uram, miért?
Van egy lány, akinek nem volt átlagos gyerekkora, kamaszkora, és egyetemista élete sem az aminek azt általában ábrázolni szokták. Bár ki tudja, mi van három házzal odébb? Lehet, hogy ott is? Volt egy apa, aki az alkoholba menekült? Mert mostanra már úgy látja, az nem élvezethajhászás, inkább menekülés volt. Volt egy anya, aki már akkor menekülésre késztette a családot: az apát az alkoholhoz, a lányt a nagyszülőkhöz, a fiút csavarogni? S vajon tényleg az anya van a háttérben? Vagy csak a sok tőle kapott negatívum gondoltatja ezt a lánnyal? S vajon a szomszéd házban is jött egyszer egy változás, egy helycsere? Amikor az apa, hála legyen érte Istennek, letette az alkoholt, és felvette az anya? Vajon ott is a versengés, gyülölet, megvetés, kihasználás a főszereplő érzések a nagybácsik és nagynénik szívében?
folyt.köv.
Sablon
2007 március 27. | Szerző: hujanidi
Fura, vagy talán nem is, de nem bírom a sablonszövegeket. Értem ezalatt kifejezetten a keresztény szentszövegeket. Hívő vagyok, de mostanában menekülésre késztet, amikor olyat hallok, hogy “nyisd ki a szíved”, “menj a kereszthez”, most hirtelen nem jut több eszembe, de jegyzetelni fogok. És akkor jön ma, és hónapokig tartó hallgatást követő dedószöveg után benyög vmi weboldalt, amit nézzek meg, ahol, mondanom sem kell talán, hasonló szövegekkel találkozhatok. Ja, mert a hasonlítgatások sem a kedvenceim. Ilyenek vagyunk, meg olyanok vagyunk. Nem vagyunk! Vagyok! Egyszer lesz talán vki, akivel vagyunk leszünk, de addig csak vagyok vmilyen. A másik meg másmilyen. Persze van pár hasonló tulajdonságunk, mert emberből van ő is. De ne mondja ezt: “Mi is ilyenek vagyunk, mint ez a szerencsétlen” vagy “ez a sérült” vagy “ez a gyerek” vagy akármi…
Újra
2010 augusztus 14. | Szerző: hujanidi
Unom!!!!! Nem vagyok kíváncsi rá, milyen boldog vagy! Nem vagyok kíváncsi a legapróbb részletekre a tegnappal kapcsolatban! Nem érdekel, hogy miről mit beszéltetek! Nem érdekelnek a gondolatai!
A távolság és az internet áldásosnak bizonyul ilyen esetekben. Bár volt időd rá, hogy kifejlesztd a nagyon jó színészi képességedet, amivel eltakarod a benned lévő zavart, rosszkedvet, érdektelenséget, fájdalmat.
Oldal ajánlása emailben
X